Noveles, amit külön e történet kedvéért kezdtem írni, de érdeklődés híján, valamint az értelmének megszűnésével nem folytattam....
Aina Noveles
Suttogás
Noveles elf királynője egy erkélyről nézett le népére. A
látvány büszkeséggel töltötte el. Alahasta mégis érzett valamit. Nem tudta mi,
de valami nyomasztotta. Aggódott a kék patakokért, a zöld erdőkért, a virágzó
városért. Leginkább férjéhez fordult tanácsokért. Ezt titokban tette, mert
férje a xolresi – dinasztia tagja. Az itt élő elfek megvetették rokonaikat.
Lenézték őket, és felsőbbrendűnek tartották magukat. Csakis azért a
ballépésért, amit a királyuk öccse tett. Elhagyta az országot, egy hamis istent
követve. Tízezer elf követte őt nyugatra. Ők nem találták meg a várt
boldogságot, de királyságot alapítottak és megszaporodtak. Természetesen ez a
birodalom is két részre esett. Xolresia továbbra is a család birtoka maradt.
Volt néhány kötelék a két nép között, de nem házasodtak. Alahasta volt az első
királynő, aki xolresi királyba lett szerelmes. Titokban összeházasodtak, de
kiderült. Férjét, Galadh-ot nem látták szívesen országukban. Alahasta sem
tudott mit tenni ezért. A találkozójukat délre beszélték meg. A királynő azért
várt itt. Már aggódott, mert fél órája elmúlt a megbeszélt idő és a férje sosem
késik. Ezt megjegyezte az óta a pár hét óta, amikor még együtt lehettek. Ez jó
öt éve volt. ~Változik a világ – gondolta – Egyszer majd megbékélnek és
elfogadják majd.~ Majdnem maga is elhitte, amit gondolt. Még egyszer kinézett
az erkélyről. Úgy határozott, hogyha nem jön Galadh, visszamegy a szobájába és
alszik egy jót. Régóta nem aludt. A népe foglalkoztatta, meg a híresztelések a
férjéről. Most szomorúan elindult a boltíves ajtó felé. De nekiment valaki. Nem
szándékosan, de elég erősen. Gyorsan végignézett a valakin, aki nem is volt
valaki, hanem a szerető férje hírnöke.
- Calwa Ae Királynőm. Őfelségétől jövök. Bent várja a
szobájában. Eléggé meg van viselve, de nem olyan súlyosak a sérülései.
- Sérülés? - mondta ijedten – Milyen sérülés? Hol
sebesült meg?
A hírnök meghajolt és folytatta:
- Azt majd ő
elmeséli. Így óhajtja felség.
- Köszönöm
elmehetsz.
- Engedelmeddel
felség… - elindult az említett szoba felé.
- Köszönöm,
tudom hol a szobám. – mondta Alahasta mosolyogva – Szeretném, ha négyszemközt
hagynál Galadhal.
Egyedül ment a hálószobába. Friss levegő töltötte meg a
szobát. (Az elfek nem bírják a bezártságot.) Itt aludt legtöbbször.
Körbenézett, hogy hol van, de nem látta. Ám nem volt buta nő, sőt ravaszságáról
és elmésségéről kitűnt az elf asszonyok közül. Egy olyan pletyka is elterjedt a
háború után, amit megnyertek, hogy a királynő ereiben embervér is csörgedezik.
Ő ezt tagadta a népének, de tudta, hogy egyik nagyanyja is fél elf volt.
Lehuppant az ágyra és suttogva egy dalt kezdett mormolni:
Édesem, fedd fel, azt, mi vagy,
Tedd meg nekem, drágám,
Tudom, hogy a rejtőzés, mit szeretsz,
De ha ismerem kiléted, felesleg már…
- Drágám, csak én vagyok.
A semmibe nézett mellette az ágyon. Lassan feltűnt egy láb,
egy kéz és a fej… Ahol egy másodperccel ezelőtt nem volt semmi, most egy szőke
hajú, fiatal férfi ült. Haja hosszú volt és hátra volt kötve. A bőrvértje
lyukas volt és véres. Egy nyílvessző találta el, amit később kiszedtek.
- Azt hittem Fumelot az. Bocsánat, nem rejtőzködöm többé
előled.
- Mindig ezt mondtad. De számtalanszor megtörtént már. –
rákacsintott a férfira és elmosolyodott.
- Majd egyszer elmúlnak ezek az idők…
- Nem fognak… Legalábbis nem most. Hogy mi lesz, az rajtunk
múlik.
- Rajtam és rajtad? Sajnos én már nem leszek itt, hogy
véghezvigyem a tervet. Tudod, hogy meg vagyok átkozva…
- Igen, de…
-… Erre nincs gyógymód. Még az istenek sem menthetnek meg.
Salvara az gyógyító, de Posemaion az áldott sem képes rá.
- Még mindig ezen rágódsz? Ha összeszedjük a seregeinket,
akkor szétzúznák a sötét lovagokat. Novlos városa is szabad, Xolron is. Ha a xolreniek is talpra állnak Qwardis is a támaszpontunkként szolgál majd.
- Ezt mind öt év alatt? Lehetetlen, ezt te is jól tudod. Az
orkok sosem segítenének.
- De az irdák igen! Magam beszéltem Klavesis királynővel.
Voltam Yemkoomban. Ott béke van egyelőre. De hajlandó segíteni, mert tudja,
hogy ők következnének. Az ogrék is az embereket szolgálják. Milyen mélyre lehet
süllyedni! És ott vannak a törpék.
- Törpék! – mondta lenézően és nagy lélegzetet vett, hogy
folytassa – Ki se mozdulnak a lyukaikból. Nem segítenek azok senkinek sem.
- Maga Vastörő Krimn küldött levelet.
- Sose bíztam bennük.
- Pedig most kell. Sajnálom Galadh, de ezt, muszáj
megtenned. Nincs sok időnk, pár hét múlva kitör a Déli háború. Fel kell
készülnünk a sötét pojácákra és az orkokra. Elég sokan vannak. Az elbeszélések
szerint kétszázezer körül van a készülődő sereg létszáma. De én ezt túl
kevésnek tartom. És nekünk mi van? Negyvenezer novelesi, húszezer xolresi,
tízezer xolreni, és még harmincezer ember. Ez akárhogy is számolom, csak
százezer. Én háromszázezer fős ellenségre számítok. Akármilyen erőfölényünk is
van nekünk elfeknek, háromszoros túlerővel mi sem bírunk. Ha bővítenénk
irdákkal és törpékkel a katonák számát talán kétszáz-kétszázötvenezer katona
is, lenne a fő seregünk. Ez már elég ahhoz, hogy győzzünk. Érzem…
- Ne bízd el magad.
- Térjünk a sérülésedre. Hol találtak el?
- Goblin földön keresztül mentünk. Tudod milyenek a
goblinok…
- Épeszű elf nem megy keresztül azon az átkozott földön!
Hogy jutott eszetekbe?
- Mesosba nem mertünk bemenni. Két íjászt küldtünk előre.
Mind kettőt átvágott torokkal találtuk meg. A nyom szerint ork kést használtak.
- Orkok Mesosban… Ez különös.
- Később hallottuk, hogy megszállták a hátár vidékeket.
Próbálnak bejutni a fővárosba.
- Az szörnyű lenne. Két nagyváros az orkok bástyája. Meg
kéne, állít…
- Nem tehetünk semmit. Túl gyorsan haladnak. Beszéltünk is
erről a parancsnokkal.
- Hendumaica nem tud semmit! Csak egy lökött xolresi íjász!
- Szóval Goblin földön jártunk és nagyon nem tetszett nekik…
- Ugyan mi tetszik egy goblinnak?
- Légy szíves ne vágj a szavamba. – megfogta a királynő
kezét – A goblinok is ellenünk vannak. Láttad volna mit tettek néhány hírvivőmmel. Szörnyű. Sokat láttam, de még engem is megrémített. Én még
megúsztam, de nem is lett volna baj, ha véget ér az átkozott életem…
- Édesem ne mondj ilyet!
- Sajnálom Alahasta, de nem maradhatok sokáig. Szüksége van rám, a népemnek. A két népemnek… Hallottál róla, hogy a xolreniek királynak választottak? Hiswa meghalt. Egy ember végzett az kuzinommal.
- Felség – szólalt meg gúnyosan Alahasta – maradj még!
- Nem lehet drágakövem, Ilum… Fontos dolgom van még a
hazámban. Viszlát szívem. – a végén már csak suttogott. Szeretett halkan beszélni.
- Viszlát szívem. – válaszolta Alahasta.
Van egy második része is. Ha van érdeklődés, berakhatom...
